Cím: 9700 Szombathely, Fő tér 3-5.
Telefon: +3694505933
Mobil: +3630 300 3400
E-mail: info@berenyi.eu
Tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Kar nappali tagozatán végeztem, ahol 2022. tavaszán diplomáztam.
Jogi tanulmányaim második évétől kezdődően folyamatosan gyakornokként szereztem szakmai tapasztalatot. Kezdetben budapesti ügyvédi irodában dolgoztam az egyetemi képzés mellett, majd 2020 nyarán – a járványhelyzet miatt bevezetett távoktatás lehetőségének köszönhetően – csatlakoztam a BERÉNYI Ügyvédi Irodához. Az iroda munkájában először gyakornokként, a diplomám megszerzését követően pedig ügyvédjelöltként vettem részt, majd a sikeres szakvizsga letételét követően alkalmazott ügyvédként folytatom szakmai tevékenységemet.
A jog minden területével szívesen foglalkozom, kiemelve azonban pár szakterületet; a polgári joggal, ezen belül is az ingatlanjoggal, a társasági joggal, az építési joggal, öröklési joggal, de közel áll hozzám a közigazgatási jog, illetve a munkajog is. Munkám során arra törekszem, hogy az ügyfelek számára az ügy jellegéhez igazodó, gyors, hatékony, és magas színvonalú jogi megoldást tudjon az iroda kínálni.
Elérhetőség: nemeth@berenyi.eu